Fiatalember koporsója mellett állunk. Fiatalembert sokkal nagyobb bánattal temetünk, mint öreget, hiszen az öregről jól tudjuk, hogy előbb utóbb mennie kell, mert ez az élet törvénye. A fiataloknak viszont élniük kellene még – legalábbis emberi számítás szerint. Amikor az édesanya világra szülte gyermekét, s amikor az gyermekként játszott testvéreivel, amikor vidám, gondtalan gyermekévei peregtek, akkor még egy szép, hosszan tartó, boldog életet álmodtak az ő számára is. Aztán kiderül gyakran, hogy az élet nem is olyan boldog, nem is olyan szép, és sajnos nem is olyan hosszú, mint szeretnénk és álmodjuk. Újra és újra bebizonyosodik, hogy a földi boldogság tökéletlen, bizonytalan és múlandó. Tökéletes boldogságot csakis Istenünk adhat nekünk egyedül. Még N testvérünk halála is mintha erre mutatna, és ezt az igazságot húzná alá.