Mit érezhet a szülő, akinek a fia 36 évesen a sírba száll? Mit érezhetnek testvérei, akik még élénken emlékeznek a boldog gyermekkorra, mikor még hármasban éltek, játszottak, nevettek. Mit érezhet egy 8 éves gyermek, aki többé már sosem mondhatja ki ezt a szót: apám, édesapám? S irigykedve nézheti a többi gyermeket, kiket apjuk iskolába kísér, vagy megvár a sarkon. Kirándulásra viszi hétvégén, s akit játékosan ölbe kap és játszik vele. Akit újra haza lehet várni nap mint nap, akiben bízni lehet, akire rá lehet támaszkodni, miként egyegy erős oszlopra, mely hátán hord egy-egy épületszárnyat. Akihez oda lehet húzódni a sötétben s minden görcsös félelemben. Akinek el lehet mondani: „Apu, képzeld, mi történt velem ma.” Akivel dicsekedni lehet az iskolában, hogy az én apukám a legerősebb, vagy legszorgalmasabb, vagy a legjobb apuka a világon. Mit érezhet a gyermek, akinek csak hallgatnia kell, ha mindez szóba kerül, lesütött szemmel?