I 2015.4.13.
Gyászosan csendült bele harangszó az Úrszínváltozást ünneplő falu csendjébe, s meglepődve
kérdezgették: Ki halt meg? Sanyi? Hiszen még olyan fiatal volt.
1. Valóban túl fiatal volt ahhoz, hogy meghaljon.
Igaz, amikor találkozgattunk vele az utcán, láthattuk rajta, hogy nagyon beteg. Egyre inkább
elveszítette testi erejét, és már-már jártányi ereje is alig volt, szinte csak árnyéka önmagának.
Ez a rohamos romlás családi életének széthullásakor indult el nagy sebessége. Ezt a
veszteséget – úgy tűnik – nem tudta elviselni. Egész valójában, egész lényében fájdalmat
érzett emiatt. S ez érhető is, hiszen hasonló eset mindenkit megrendítene. Különösen fájhatott
neki hasonnevű fiacskájának elköltözése, eltávozása. Mert neki csak ennyi volt, ez az egy
gyermek! Munkájának, fáradozásának értelmet ő adott, s elköltözése után úgy nézett maga
elé, a semmibe, egykedvűen, mintha ott kereste volna azt, akit s amit elveszített.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!