és látom a koporsóban nyugvó isteni képre teremtett szépségünket elhervadva, s dicsőség hagyottan, emberi alak, s ékesség nélkül. Így énekeljük, s mennyire átérezzük ezeket a szavakat most, amikor e fiatalembert temetjük. Mert mivé lett isteni képre teremtett szépsége? Itt volt gyermek, s játszott a többi gyermekekkel. Itt járt iskolába, és nem is oly rég senki sem gondolta, hogy ennyire hamar összetörik ifjúsága. Mint Isten képére és hasonmására teremtett ember, s mint ifjú szép volt és vidám tekintetű, s most minden szépségét elveszítette. Kifosztotta őt a halál. Ez a mi fájdalmunk! Édesanyja mindent megtett érte, amit egy anya tehet a fiával. Szűz Mária „pólyába csavarta és jászolba fektette” gyermekét - ez az anya is így gondoskodott: bölcsőt készített neki, jászol helyett, és takarót, élelmet, ruhát biztosított számára. Mindehhez sok jó szót, amilyet csak egy jó anya adhat gyermekének. Mégis szomorúság jutott osztályrészül neki.