I 2015.4.10.
Azt hiszen, hogy ha a mai evangélium első mondatát alapos végiggondoljuk, akkor hamar rá
fogunk döbbenni, hogy a legeslegjobban Krisztus ismer minket, embereket, s ebből fakadóan
az is igaz, hogy ő az embereknek, azaz nekünk a legjobb tanítónk. Mert hát egy hagyományos
iskolában is az a legjobb tanító, az tud a legtöbb mindent megtanítani egy emberrel, aki
nagyon jól ismerve tanítványát, tudja, hogy milyen feladatokat kell neki adni.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!