I 2015.3.30.
Az aprópénzre is szükségünk van az életben, nemcsak a nagyra! Sőt azt mondhatjuk, hogy az
apróra még gyakrabban rászorulunk, többet van forgalomban, többször használjuk, tehát így
még nagyobb szükség van rá mint nagyra. Mert a boltokban is megáll az élet, ha nem tudnak
visszaadni! Szaladgálhatsz egyik botból a másikba.
A mai evangélium a felebaráti szeretetre tanít bennünket. A felebaráti szeretnének is van nagy
pénze. A legnagyobb pénzzel itt az fizet, aki mint Jézus, életét adja társaiért szeretetből. Vagy
csak veszélyezteti: A fuldokló után ugrik a folyóba, az ájultért bemegy az égő házba a lángok
közé. Karját tartja az emeletről lezuhanó alá, hogy ölébe foghatná és csökkentse az esés
nagyságát. Mégis azt kell mondai, hogy gyakrabban van szükség a felebaráti szeretet vonalán
is az aprópénzre, vagyis kicsiny dolgokban kell kimutatnunk, hogy komolyan vesszük Jézus
parancsát és igyekszünk szeretettel lenni egymás iránt.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!