„Ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram! Uram, ki állhat meg előtted?” Gyakran hallani emberektől: „Én mindenkit úgy szeretek, ahogy megérdemli.”. Akik mondják, azt hiszik, nagyon igazságosak. Pedig csak arról van szó, hogy fogalmuk sincs az igazi szeretetről. Már ott hibáznak az ilyen felfogásúak, hogy nem gondolnak arra, vajon kik ők, hogy eldönthetnék, ki érdemes a szeretetre és ki nem! Különösen nem illetékes bíró senki, ha a maga ügyéről van szó, azaz, ha ellenségéről kell ítélnie. Általában nem is az az ellenség, aki rossz volt hozzánk, sokkal inkább az, akivel kölcsönösen vétkeztünk egymás ellen. Hogy a magunk hibáit nem, másikét viszont annál könnyebben felfedezzük, az nem ment fel bennünket! Hiszen az igazi szeretet nem ítélni akar, hanem szeretni, tehát elnézni, megbocsátani, elfeledni.. Ki vagyok én, hogy ítélkezek, kategorizálok, s mintegy jutalomként osztogatom a szeretetemet? – „Ha a vétkeket figyelembe veszed, ki állhat..”