I 2015.3.30.
A szentírás számunkra életprogram. Nem lehettünk ott a Genezáreti-tó partján, nem hallhattuk
Jézus tanítását, a sugalmazott szerző jóvoltából azonban mégis jelen lehetünk az
eseményeknél. Próbáljuk lebontani, átelmélkedni, a magunk élére alkalmazva aktualizálni az
elhangzott evangéliumi szakasz tanítását.
„ A nép odasereglett Jézushoz, hogy Isten igéjét hallgassa.” -Ehhez képest bizony eléggé
elszomorító a helyzet ma. Manapság ugyanis nem nagyon sereglik a nép, hogy Isten igéjét
hallgassa. Viszont jó tudni, hogy Jézust sem hallgatta mindenki egészen őszinte szándékkal.
Volt, aki vádaskodni akart ellene, volt, akit a szenzáció, a kíváncsiság vitt oda, volt, akit a
gyógyulás reménye- persze sokan tértek vissza hívő lélekkel. Mindannyiunk közös feladata,
hogy rádöbbentsük az embereket: nincs szebb, jobb, izgalmasabb, maradandóbb tanítás, mint
Isten igéje. Tudományos elméletek, filozófiai rendszerek, különféle tanok tűntek fel és el a
történelem folyamán. -A 2000 éves örömhír azonban nem veszített aktualitásából. „Ég és föld
elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!