I 2015.3.30.
A mai evangélium a csodálatos halfogás keretében elénk tárja szent Péter, Szent Jakab és
szent János apostol meghívását. Ők mind a hárman halászok voltak. Most meggyőződhettek arról,
hogy mindnyájukban nem a tapasztalat és az ügyesség a döntő, hanem Isten közreműködése.
Nyugodtan rábízhatjuk egész életünket arra, Aki a természet minden erején uralkodik. Jézus a
genezáreti tó partján nagy tömegnek hirdette az Isten országáról szóló örömhírt. Rögtön felmerül
bennünk a kérdés, honnan került ide ennyi ember?
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!