Ott a Jeruzsálemből Jerikóba vető út mentén szinte magunk előtt látjuk az a szerencsétlen, kirabolt embert. Sebei már messziről piroslanak, sóhaja, jajgatása pedig fölveri a környék csendjét. Aztán látjuk, amint a szamaritánus fölé hajol, beköti sebeit, felteszi a szamarára. _ Nyomban fel is vetődik a kérdés bennünk, ugyan mi indította ezt az embert erre a cselekedetre. Hiszen semmi köze sem volt hozzá, azt mondhatnánk - Sőt, ráadásul még ellenséges érzületű nép egyikét találta meg ott. — Maga a látás, az hogy észrevette, az kevés volt ahhoz, hogy megálljon, s ne menjen tovább részvétlenül, Kevés volt ahhoz, hogy le is hajoljon hozzá.