Minden Istenről beszél nekünk: fű, fa, virág, hegyi bérc és a csillagok. A maga nyelvén mind azt mondja, a szellő azt suttogja, az erdő zúgja: Isten, Isten! Ő a mi teremtőnk! Akkor meg, ugye, nincs is olyan, aki meg ne hallaná ezt a hangot, a mindenség kiáltását? Nincs, aki belélegezve tagadná a levegőt, s világosban járva tagadná a Napot? Vagy talán mégis van, aki tagadja Isten létét? Volt is, van is! Hiszen már ezer évekkel ezelőtt ezt írta a zsoltáros: „ Mondá az esztelen szívében, nincs Isten!” (Zsolt 13, 1)) De vajon miért tagadták Őt?