Gyakorta hallunk álarc s emberekről, akik valamilyen okból elrejtik igazi arcukat, hogy fel ne ismerjék őket. Játékból, tréfából is szokás farsangi időben az álarcviselés. Ezt kivéve azonban az álarcosok többnyire veszélyesek és valamilyen bűncselekmény elkövetésére készülnek, s ezért titkolják személyiségüket. Az Úr Jézus mellett is élt egy álarcos ember, aki három évig járt vele és kenyeret ettek, sőt az apostolok közé tartozott. Csak ezt az álarcot nem az arcán, hanem a lelkén viselte, s eltakarta vele gondolatait és szándékait. Miért takarta el? Azért, hogy apostol-társai bele ne lássanak lelkébe, és fel ne ismerjék igazi énjét. Vagyis kifelé mindent úgy tett, mint a többi apostol: Köszöntötte Mesterét, s mutatta, hogy szereti, kisebb áldozatokat is hozott érte, rárámosolygott, szíve mélyén azonban egészen mást érzett. Iskarióti Júdás volt a neve.