Az evangéliumnak ez a részlete nagyon lényeges dolgot mond számunkra. De elsősorrban nem a meghalásról, nem az ítéletről, nem az üdvözülésről, hanem mindenek előtt az életről. Ezt azért mondom, mert Krisztus se az igazakat, se a bűnösöket nem kérdezi meggyőződésükről, vagy a szertartásokon való részvételükről, csak arról, hogy mennyire voltak emberségesek? Ez azért van így, mert aki Krisztus emberséges, annak természetes igénye az Isteni liturgiákhoz való ragaszkodás, de aki ott van, a szertartásokon, az nem biztos, hogy ebből fakadóan emberséges is. Ahhoz, hogy valaki emberséges legyen,- úgy gondolom-kell néhány alapvető dolog. Kell, hogy legyen bennünk képzelőerő, hogy legyenek ötleteink jót tenni. Kell, hogy legyen humorérzékünk, hogy tudjuk, mi az, amit nem kell komolyan vennünk az életből. Kell, hogy meglássuk az alkalmat, amelyet meg kell ragadnunk, kell, hogy legyen bennünk egy szeretetteljes érdeklődés, gondoskodásunk tárgyának valódi szükségletei iránt, hogy ne számára szükségtelen netán terhes dolgainkkal terheljük még jobban. Erre anekdota: Szt. Arzéniusz a bizánci udvarból az egyiptomi sivatagba megy, hogy egyedül legyen. Egy hódolója megkeresi, s azt mondja, mondjon neki egy parancsot, s egész életében megtartja. Ezt mondta: Ha meg hallod, hogy itt és itt vagyok a sivatagban, azonnal menj egy másik helyre onnan! Vigyázzunk, gondoskodásunk senkinek ne legyen sorscsapás.