I 2015.3.19.
Krisztusban Kedves Testvérek! A mai evangéliumi szakasz közvetlenül az Úr
színeváltozása után következik. Ha nem korlátozzuk figyelmünket csupán a mai szakaszra,
hanem az előzményt is figyelembe vesszük, tulajdonképpen lehetetlen, hogy ne lepődjünk a
két világ közötti beteges szörnyű ellentéten.
A Tábor hegyén Krisztus dicsőségében sok mindent megmutatott. Megmutatta öröktők
fogva és örökké létező isteni dicsőségét, megmutatta azt a dicsőséget, ami a teremtés utáni
embert ékesítette és boldogította, és ebben azt a dicsőséget is megmutatta, amelyben
hivatásunknál fogva mi is részesülhetük. És ezen a helyen a tanítványok olyannak látták a
világot, amilyennek lennie kellene, amilyen volt a teremtés után, s amilyenné válni fog ha
Krisztus győzedelmeskedik. Látták az eljövendő világ titkát, ahol az Isten dicsősége vesz
körül mindent és mindenkit. Jól érezték magukat. És nem volt kedvük elszakadni ettől az
állapottól. Krisztus azonban azt mondja nekik, hogy hagyják el a színeváltozás hegyét, a
boldog állapotot, és szálljanak le a völgybe.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!