I 2015.3.17.
K. T! Június közepétől mindig megváltozik körülöttünk az élet. Nem csak azért, mert a
gyerekeknek befejeződött az iskola, hanem mivel már a munkahelyen is mindenkit a
szabadság foglalkoztat. Még munka közben is eszünkbe jut, hogy mikor is kapjuk meg a rég
megszolgált szabadságot, s hogyan lehetne azt a legjobban felhasználnunk. A nyári szabadság
megkezdése előtt a Szentírásból is bölcs gondolatokat kaptunk a keresztény szabadságról. Az
elmúlt vasárnap magának Jézusnak elveit hallhattunk az aggodalmaskodástól mentes szabad
életről: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe se gyűjtenek, mennyei
Atyátok eltáplálja őket”! Ma, pedig Szent Pál megállapításait hallhattuk: „a bűntől
megszabadulva az igazsággal szemben voltatok szabadok. Míg bűnnek szolgáltatok, az
igazsággal szemben voltatok szabadok. Most viszont fölszabadultatok a bűn alól, s Isten
szolgál letettek”.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!