Üdvözítőnk szavait olvasván arra vonatkozóan, hogy lehetne egyszerűen és gondtalanul élni, ha lelkünkkel nem az ételről és italról való gondoskodással törődnénk, testünkkel, pedig nem a ruházkodás miatt aggódnánk, két különböző érzés küzd bennünk egymással. Egyszer úgy tűnik, hogy hát igen, milyen egyszerű lenne így, és miért ne élénk így? Miért is ne hárítsuk el magunkról a felelősséget, miért is ne szabaduljunk meg az aggodalmaskodástól, amely állandóan kínoz? Másrészről, viszont azaz érzés van bennünk, hogy ez az érzés lehetetlen! És felmerül a kérés: vajon az, amit Krisztus mondott, lehetetlen? Vajon az, amit ő nekünk parancsol, nem az élet útja?