Kierkegardnak van egy elbeszélése egy vadgalambról, akinek megvan a maga megélhetése, nagy megelégedettségben él. Egy napon látogatóba megy a rokon házigalambokhoz, és ott szó esik a gazdának a hatalmas magtáráról, amely bő megélhetést jelent, amíg csak élnek. S ekkor életében először eltölti a vadgalambot az aggódás. Bár eddig minden nap volt mit ennie, most elkezd tartalékot gyűjteni. Korán reggel kezdi a munkát minden nap. A kereséssel olyan sok ideje megy el, hogy enni is alig ér rá. Látja, hogy mit gyűjtött milyen hamar elfogy, s az élelem felhalmozásában annyira felőrlődik, hogy tollai elveszítik fényüket, repülése is egyre öregebb lesz. Közben életét állandóan a házigalambokéval hasonlítja össze, és annak a gondolatnak a rabja lesz, hogy egy napon talán ínséget kell szenvednie. Aggódása végül is szerencsétlen lépés megtételére készteti, a házigalambok, közé vegyül, hogy minden gondjától megszabaduljon, és a gazda leveses tányérjában köt ki.