I 2015.3.17.
A hegyi beszédben Krisztus Urunk a keresztény élet örökérvényű alapelveit szögezte le. Azóta is sokaknak
sérti a fülét ez a "kemény beszéd". "Aki azt mondja embertársának, hogy bolond, az méltó a pokol tüzére." Aki
bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele." "Aki megüti jobb arcodat, annak tartsd
oda a balt is." Soha még uralkodó ilyen kemény törvényt nem hozott az emberiségnek. Isten Igéje azonban "élesebb
minden kétélű kardnál". Jézus Krisztus, Isten egyszülött Igéje azonban a legélesebben szétválasztja itt a jót a
rossztól, az igazat a hamistól. Előszór itt képmutató imádságot és böjtölést, ítéli el, majd pedig az anyagiasságtól
óvja tanítványait: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol a moly megrágja és rozsda marja." Isten színe
előtt nincs kibúvó és mentség, hiszen az idő vasfoga megemészt minden földi kincset, s az örökkévalóságra csak
mennyeiek maradnak. Ezért is különböztette meg Jézus a mai evangéliumunk kezdetén a világosságot a sötétségtől:
"A test világa s szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz.
A tartalom megjelenítéséhez be kell jelentkezni!