A templomi imádság célja, hogy kiemeljen a hétköznapi egyformaságból és sok eredménytelen elfoglaltságból. Jézus a mai történetben ugyanígy kiemelkedik a maga hétköznapjaiból. Persze neki hétköznapi volt a csodák sokasága. Jézus felmegy egy hegyre a kenyérszaporítás után, hogy imádkozzék. Nem azért megy a hegyre mert az közelebb van Istenhez, hanem azért mert ott semmi és senki ,nincs, ami az Atyával való kapcsolatát zavarná. Néha nekünk is ki kell lépni a világból. Legalább ide az Isten házába.

A mai evangéliumban azt olvassuk, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után Jézus felszólította tanítványait, hogy szálljanak csónakba, és induljanak el a genezáreti tóra. A görög enenkaszen szó, nem annyira azt jelenti, hogy felszólította, hanem azt, hogy kényszerítette. És rögtön megértjük, hogy miért volt erre szükség. Ugyanis a kenyérszaporítás után királlyá akarták koronázni. Hiszen ilyen király kell a népnek, aki munka nélkül ad kenyeret. És ebből a királyságból az apostolok nem akartak kimaradni. Hogy mennyire élt bennük a messiási ország iránt az érdeklődés, azt jelzi, hogy Zebedeus mamája mit is kért: hogy egyik fia a jobbjára, másik a baljára álljon és persze az apostolok versengése is erre mutat.

Péter sorsában minden kor minden keresztény embere sorsközösségben érezheti magát. Munka és fáradság, vihar és történelem, hétköznapjaink és vasárnapjaink, útkeresésünk és ingadozásaink a péteri hitvallás jegyében kell, hogy erősödjék. "Uram, kihez menjünk, az örök élet igéi nálad vannak." Az örök élet igéiben gyűlünk össze vasárnapról vasárnapra. Az előbb hallott evangéliumi szakasz mintha annak vízióját vetítené elénk, melyet egy zsinati írat így jelöl meg: "Az Egyház a modern világban. Igen! A bárka amely a túlsó part felé tart a tanítványokkal az Egyház hajója. Jézus elvonul, elhagyja őket; mintha a modern keresztények is túl gyakran éreznék át ezt a elhagyatottságot. Hiába erőlködünk nem haladunk előre! Hiába mozgósítjuk természetes képességeinket, emberi erővel nem tudunk győzni a ránk támadó erők felett.

Élt egyszer egy nagyon boldog és megelégedett ember. Barátai megkérdezték tőle: egyáltalán hiányzik valami a te boldogságodból? Így válaszolt: nem hiányzik semmi, de talán mégis, egy szög, amivel megerősíthetném azt. Ilyen az embernek az élete. Állandóan megerősítésre szorul abban a boldogságunk ingatag alapja. Ez evangéliumi történet mintegy megmutatja azt a „szöget”, amivel boldogságunkat megerősíthetjük.

A vizek feletti uralom az Isteni erő legtisztább megnyilvánulása az ószövetségben. A víz a tudósok szerint is az élet forrása. Ha új bolygót találnak, az első kérdés, van e rajta víz? Ha igen, akkor van élet is. Aki ura a víznek, az ura az életnek és az élettelen természetnek egyaránt. Isten teremti a vizeket és választja el a szárazföldtől. Aki alkotta, annak ma is van felette uralma. Erről beszél a vízözön, amikor negatív feladatot teljesítenek a vizek. Erről beszél a Vörös tengeren való átkelés, amikor életet ment Isten a vizek feletti hatalmával. Egyúttal világosan üzeni, hogy Mózes Istene a Teremtő Isten. Megáll a Jordán folyása, amikor Józsue átkel rajta a néppel. Lecsendesíti a vihart Jézus a Genezáreti tavon, ezzel jelezve isteni hatalmát.

Minden elvhű élethez bátorság kell. Nagy bátorság kell a keresztény élethez is. Ugye milyen hamar elfogy a bátorságunk. Ha csak egyegy nehezebb hét van mögöttünk, már iszonyodva kérdezzük: Jaj, mi lesz velünk? Ma az evangéliumból bátorítás hangzik el. 1. Jézus egy példabeszédben bemutatja az ember alapvető természetét. „Ha valakitől fia kenyeret kér, talán követ ad neki? Ha halat kér, talán kígyót ad hal helyett? Ha tojást kér, talán skorpiót ad neki?” (Lk 11,11) Nem, nem! Az ember nem ennyire kegyetlen, hogy gyermekével így bánjon! Nos, Jézus arra kér minket, hogy ezt a minimális jóságot tételezzük fel Istenről is! Sokszor úgy érezzük, hogy keményen bánik velünk mennyei Atyánk, de szigorúságát sohasem szabad kegyetlenségnek minősítenünk.

Jézus szerette a kiválasztott 12 tanítványt, megváltói művének egykori folytatóit. Szerette, de nem kényeztette el őket. Volt olyan csoda, amit nem láthattak. Egyes alkalmakkor keményen megdolgoztatta őket. Különösen óvta őket, hogy meg ne kívánják az emberi dicséreteket. Ma ilyen esetekről hallottunk a szent evangéliumban.

Próbáljuk meg felismerni ennek az evangéliumi történetnek sorrendi „logikáját”! Jézus feladatot ad tanítványainak: „Menjetek át a túlsó partra!” A tanítványok elfogadják a feladatot és elindulnak. De amit először oly egyszerűnek és természetesnek találtak, sehogysem tudják végrehajtani! Ekkor, a legnehezebb, a legreménytelenebb pillanatban megjelenik Jézus, a bárkába száll és minden újra egyszerű, könnyű lesz. A hajócska simán partot ér éppen ott, ahová tartottak. Önmagától kínálkozik, hogy alkalmazzuk önmagunkra ezt a történetet.

A legtöbb ember nem érti a modern festőművészet alkotta képek mondanivalóját. Azonban ha valaki segít és megmagyarázza, azonnal kibomlik előttünk az alkotó művész mondanivalója. Így vagyunk az evangéliumi képekkel is. Magyarázat kell hozzájuk és azonnal fény gyullad elménkben azok megértéséhez! Ilyen történet az iménti is. 1. Jézus fölment a hegyre imádkozni, egyedül akarta tölteni az éjszakát. Tulajdonképpen menekült. Nem akarta, hogy a nép, aki a csodálatosan megszaporított kenyeret ette, azzal zaklassa őt, hogy királlyá szeretné választani. A magányba és az imádságba menekült. Ez a virrasztása azonban alkalom volt neki arra, hogy átgondolja életét és küldetését. Vívódott! Átgondolta a Keresztelő haláláról érkezett híreket, annak összefüggéseit, szembenézett saját várható sorsával, és ezt mondta: Legyen meg az Isten akarata!

Jézus szerette a kiválasztott 12 tanítványt, megváltói művének egykori folytatóit. Szerette, de nem kényeztette el őket. Volt olyan csoda, amit nem láthattak. Egyes alkalmakkor keményen megdolgoztatta őket. Különösen óvta őket, hogy meg ne kívánják az emberi dicséreteket. Ma ilyen esetekről hallottunk a szent evangéliumban.

A próféták jövendöléseinek beteljesülése ez: "Köztünk fog lakni" (ez. 37). Ez már az Ige megtestesülésvel ("sátor") megkezdődött, s minden imádkozó, hiteles életű ember szívében folytatódik. A "napnyugatról és napkeletről" Krisztushoz sereglő népek evangéliumi képe már Izajás jövendölésének beteljesülését hirdette meg, ahol Jézus egyháza világít a hozzá zarándokló pogányoknak: "A jövendő napokban szilárdan fog állani a hegy Isten házával... odatódulnak az összes népek. Azt mondják: Rajta, vonuljunk föl az Úr hegyére, Jákob Istenének házához..." Iz. 2 magyarázatában Origenész "az Úr házát " az egyházra vonatkoztatta és a népeket, akik "az Úr hegyére vonulnak, a pogányok keresztényekre. "az utolsó napokban elmegyünk az Úr legvilágítóbb hegyére, ahhoz az Igéhez, aki minden fölülmúl, az Isten házához indulunk el, amely az élő Isten közössége... MI, az összes nemzetek, ehhez járulunk, és figyelmeztetjük egymást az utolsó napokban a Jézus Krisztus által fölragyogott Isten tiszteletére.: Rajta, vonuljunk föl az Úr hegyére, Jákob Istenének házához..." Iz. 2,5.-ben felszólít a próféta: "Rajta, kezdjük el utunkat az Úr világosságában járni!" Az üdvösség ragyogjon fel Izraelben!"

K.T.! Péter-Pál után két héttel még mindig az egyház titka felé irányul a figyelmünk. Görögkatolikus kalendáriumunk szerint ma azokra a szentatyákra emlékezünk, akik hitvallásunk megfogalmazásában oroszlánrészt vállaltak az első hat egyetemes zsinaton. Szent Atanáztól Maximosz hitvallóig számtalan szentéletű főpap arcképét porolgathatnánk le ma, akiknek életpéldájából ma is sokat tanulhatnánk. De hogy a sok szép fa el ne takarja előlünk magát az erdőt, elégedjünk meg ma egy-két arcéllel: az első, a harmadik és a hatodik egyetemes zsinat főszereplőjének portréjával. Ha közelebbről vesszük szemügyre őket, jobban kiviláglik a közös ügy, amit vagy inkább akit ők együtt képviseltek.

A mai evangéliumi szakasz ott folytatja, ahol a múlt heti evangélium véget ért. A kenyérszaporítás csodája után járunk. És Jézus KÉNYSZERÍTETTE tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át a túlsó partra. Az ember fülét sérti a kifejezés: kényszerít. Biztosan valami fordítási probléma. Én legalább is erre gondoltam. Az evangéliumos könyvünk régies szövegével lehet itt probléma. Megnéztem újabb fordításokat is, ahol ezt a mondatot így olvassuk: Jézus szólt tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át a túlsó partra, míg ő elbocsátja a népet. Na ez így már érthetőbb. De aztán csak nem hagyott nyugodni a mondat, úgyhogy megnéztem, hogy az eredeti görög szövegben mit találunk: Énagkaszen (ήνάγκάσέν), vagyis kényszerít, rászorít valakit valami megtételére. Akkor mégis csak a régi fordítás áll közelebb az eredeti szöveghez. A kérdés csak az, hogy mi váltotta ki Jézusból ezt a heves reakciót? Miért akarta elküldeni a tanítványokat annyira?

A mai evangéliumi szakasz ott folytatja, ahol a múlt heti evangélium véget ért. A kenyérszaporítás csodája után járunk. És Jézus KÉNYSZERÍTETTE tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át a túlsó partra. Az ember fülét sérti a kifejezés: kényszerít. Biztosan valami fordítási probléma. Én legalább is erre gondoltam. Az evangéliumos könyvünk régies szövegével lehet itt probléma. Megnéztem újabb fordításokat is, ahol ezt a mondatot így olvassuk: Jézus szólt tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át a túlsó partra, míg ő elbocsátja a népet. Na ez így már érthetőbb. De aztán csak nem hagyott nyugodni a mondat, úgyhogy megnéztem, hogy az eredeti görög szövegben mit találunk: Énagkaszen (ήνάγκάσέν), vagyis kényszerít, rászorít valakit valami megtételére. Akkor mégis csak a régi fordítás áll közelebb az eredeti szöveghez. A kérdés csak az, hogy mi váltotta ki Jézusból ezt a heves reakciót? Miért akarta elküldeni a tanítványokat annyira?