I 2015.3.13.
KT! Görög katolikus szent liturgiánkban minden alkalommal megvalljuk és áldjuk az
Atyát, a Fiút és a Szentlelket, az egyvalóságú és oszthatatlan Szentháromságot. Az egyházi év
folyamán azonban egyszer különösen is tiszteljük a Szentháromságot. És ez éppen a mai
napon van, a pünkösd második napján. Ezt a napot egyházunk kifejezetten a Szentháromság
tiszteletének szenteli. Tegnap ünnepeltük a Szentlélek eljövetelét, ma pedig kiteljesedik az
ünnepünk, mert mindhárom isteni személyt ünnepeljük.
154
I 2015.3.13.
Kórházakban járva döbbenünk rá az igazságra, hogy mit is jelent a Lélek, s hogy mit
jelent a lélegzet hiánya. Meglepő módon akkor figyelünk fel igazán, amikor a beteg már
zihál. Amikor megkezdődik a mesterséges lélegeztetés vagy előkerül a lélegeztető készülék.,
akkor kezdünk igazán fölfigyelni életünknek erre az alkotóelemére. A hiányzó Lélek idézi fel
bennünk a teremtéstörténet szavait: "Isten a föld porából alkotta az embert, s orrába lehelte az
élet leheletét."
96
I 2015.3.13.
Pünkösd hétfő kapcsolódik a Pünkösdhöz. Akkor a Szentlélek kiáradását ünnepeltük,
ma mindhárom személyt. Nem szokatlan ez, mert más ünnepeknél is van így: örömhírvétel,
karácsonykor, stb.
Probléma a Szentháromság - beszélgetésben is: nincs benne a Szentírásban. Istent,
Jézust elfogadják az emberek, de hogy Szentháromság is van, a nehezebben. Igaz is, mert a
legnagyobb hittitok, amit nem tudunk megérteni. Az örök életben is csak közelebb
kerülhetünk hozzá, de Isten szentháromságos létmódját meg nem érthetjük.
Igaz, hogy a Szentírásban nem olvasható a "Szentháromság" kifejezés. DE rengeteg
utalás van. Az ap.-ból Pál közöntése: "A mi Urunk Jézus Krisztus..." Az evangéliumból a
missziós parancs: az Atya, fiú és Szentlélek nevében kereszteljenek: „elmenvén az egész
világra...megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. " - Mi ez, ha
nem a Szentháromság. - Jézus is sokszor beszél magáról, beszél az Atyáról, beszél a
Szentlélekről. — Tanúi is voltak, érzékszerveikkel. Jézus keresztelkedése, Úrszínváltozás.
90
I 2015.5.12.
A földrengések után mindig túlélő után kutatnak. 4-5 nap után azonban általában
abbahagyják a kutatást, hiszen folyadék nélkül szélsőséges időjárási körülmények között nem
lehet tovább életben maradni. Romániában néhány évtizeddel ezelőtt pusztító földrengés volt.
Sokan rekedtek a romok alatt. A hetedik-nyolcadik napon azonban már csak halottakat
találtak a romok alatt. Egy asszonyt azonban élve találtak meg. Amikor megkérdezték, mi
tartotta életben? így válaszolt: Volt egy kis rádióm, amelyben állandóan hallgattam a
híreket. Tudtam, hogy keresnek, és egyre közelebb járnak ahhoz a helyhez, ahol voltam. A
remény éltetett, hogy megtalálnak!
71
I 2015.3.13.
Tegnap ünnepeltük a Szentlélek leszállásának ünnepét. A Szentlélek leszállt az apostolokra.
Leszállásával Jézus műve: az Egyház, az apostolok működése által megkezdte életét,
nyilvános működését. A mai evangélium tanításában Jézus mintegy útravalót ad az emberek
közé induló apostoloknak. Azért teszi, hogy működésük sikeres legyen.
58
I 2015.3.13.
Jézus a hegyen elmondott beszédében egy nagyon komoly feladatra jelölte ki az őt követő
embereket: Ti vagytok a világ világossága (Mt 5,14). Jézus tanítványainak világítókként kell
állniuk az emberek előtt, hogy lássák őket. Ezt a jézusi gondolatot viszi tovább a keresztények
életében szent Pálnak ma hallott tanítása, ami szintén a világossággal van kapcsolatban.
48
I 2015.3.13.
"A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy."
(Jn. 3,8) Ezt mondja Jézus Nikodémusnak és ezekkel a szavakkal akarta érzékeltetni Isten
Lelkének tulajdonságát és cselekedeteit. Nikodémus még nem sejtette, de mi már tudjuk, hogy
Jézus az emberekben működő Szentlélekről beszélt, mert Pünkösd napján zúgó, hevesen jövő
szélvész alakjában kapták meg a Szentlelket először az apostolok és általuk az egész Egyház.
Jézus kijelentésének fényénél vessük ma tekintetünket a Szentlélek Istenre, és hasonlítsuk
össze isteni működését annak a szélnek a működésével, amelyről Jézus beszél.
46
I 2015.3.13.
Amikor Józsue, a választott nép második nagy vezére érezte, hogy közeleg élete vége,
összegyűjtötte a népet és buzdította őket, hogy legyenek hűségesek Istenhez. Többek közt ezt
mondta nekik: " teljes szívből megtudjátok, hogy mindazon igékből amelyek teljesítését az Úr
megígérte, egy sem múlt el hiába." ( Józs. 23,14) Pünkösd ünnepén Isten jóságát és hűségét én
is Józsue szavaival tárom elétek: Teljes szívből tudjátok meg, hogy mindazon igékből,
melyeknek teljesülését az Isten megígérte, egy sem hangzott el hiába. Ígért nekünk Isten
megváltót, és mi minden karácsonykor szívünk melegével vesszük körül a Betlehemben
született Gyermeket. Igét nekünk Istent megváltást, bűnöstől szabadulást és mi nagypénteken
hosszas énekszóval dicsőítjük Jézust, a fájdalmak férfiát, aki megváltotta az embert. Az
emberiség üdvözítésének érdekében a legutolsó ígéret a Szentlélek megadásával kapcsolatban
tette, és mint minden pünkösdkor hódolattal borulunk le a mennyei király, a vigasztaló, az
igazságnak Lelke előtt, áldva istent, aki leküldte a Szentlelket, és ezt az ígéretet is teljesítette.
17
I 2015.3.13.
Ti vagytok a világ világossága, mondta az Üdvözítő a köréje gyűlt tanítványoknak.
Nemcsak apostolainak, hanem mindnyájunknak, Nektek is mondta. Az egyházat tehát nem
arra szánta, hogy a több cég és a mögött szégyenlősen elbújjon, hanem hogy az élet tengerén
világító torony legyen. "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten
tulajdon népe vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott
benneteket csodálatos világosságára." - ismétli Szent Péter apostol levelében. "Éljetek szép
életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az
Istent." (2,9-12)
10