Negyven nap után Jézus a mennybe megy. Útravalóul nem könyvet ír, hanem tanítványokat = követőket küld, feladattal: menjetek, tegyétek tanítványommá az embereket, tanítva mindarra, amit parancsoltam nektek, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Mindent rájuk – egyházára – ránk bíz. Mindent, és még azt is ígéri, hogy velünk lesz a világ végéig. Cserébe azt kéri, hogy tanítsunk mindenkit, válogatás nélkül. Mindent adjunk át, ne vegyünk ki belőle semmit.

KKT! Egész életünknek, kereszténységünknek a legfontosabb kérdése és tétje: Hogyan érhetjük el életünk célját, az örök életet. Jézus egész élete és tanítása ebben segít minket. Ennek a tanításnak és megtartásának megismerése azonban sokszor fáradtságos és sok odafigyelést és áldozatot is követel tőlünk. A hallott Jézusi főpapi imádságban van egy kijelentés, ami úgy tűnik, hogy lényegesen leegyszerűsíti ezt a fáradtságos küzdelmet. Jézus azt mondja: „Azaz örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”.

A húsvét utáni 40. napon, a mennybemenetellel lezárult Jézus emberi életében egy szakasz, a 33 évig tartó földi élet szakasza. Emberi természete egy új, egy más életformába került, aminek számára azokban a pillanatokban hirdette és tanította Jézus, ehhez mutatta meg az utat, és jóságából ebben az életben akar részesíteni minden embert. Szenvedései előtt elmondott főpapi imájából hallottunk most egy részletet. Az imádságban említést tesz Jézus örök életet adó isteni hatalmából, és megmondja, hogy miben áll az örök élet. Lelki szemeinket a mennyekbe felszállt Üdvözítőhöz emelve, szenteljünk néhány percet a Tőle meghirdetett örök életnek.

“Dicsőség néked, Krisztus Istenünk. ”Áldozócsütörtökön köszöntést váltottunk. A feltámadt Jézust immár megdicsőült mivoltában magasztaljuk: “dicség Jézus Krisztusnak.” Áldás előtt pedig a feltámadt Krisztus köszöntése helyett már a megdicsőült Krisztust emlegetjük, akin keresztül a Szentháromság dicsőségébe nyerhetünk bepillantást: “dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség néked.” Dicsség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor, s mindörökkön örökké. “Vajon milyen szájízzel lehet kiejteni mindezeket a XX. század végé? Hogyan dicsőítjük Krisztust a demokrácia századában, amikor az emberi dicsőséget keresők és a hatalmasokat dicsőítők lejáratták magukat? Jézusnak ma felolvasott beszédében a kulcsfogalom a dicsőség.

Még csak nemrég találkoztak az apostolok a feltámadt Krisztussal. Még csak nemrég kémlelhették, hogy valóban ő az. Még csak egy keveset örülhettek ismét Jézusnak, megjelenéseinek, és ma már búcsúzniuk kell tőle. Érthető, hogy fáj a szívük, amikor magasba emelkedik közülük és szerettek, volna egyszerre szárnyra kapni és utána szállni, mint a madárfiókák követik anyjukat. Látod, még túlságosan is égre nézők ezek az apostolok ma, mert az angyalnak kell figyelmeztetni őket: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelte szemekkel” - Mintha csak azt mondanák: még nem mehettek el Mesteretek után! Nézzetek még egy kicsit a földre is!

Negyven nap után Jézus a mennybe megy. Útravalóul nem könyvet ír, hanem tanítványokat = követőket küld, feladattal: menjetek, tegyétek tanítványommá az embereket, tanítva mindarra, amit parancsoltam nektek, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Mindent rájuk egyházára ránk bíz. Mindent, és még azt is ígéri, hogy velünk lesz a világ végéig. Cserébe azt kéri, hogy tanítsunk mindenkit, válogatás nélkül. Mindent adjunk át, ne vegyünk ki belőle semmit.

A lelki életnek vannak csúcspontjai és hullámvölgyei. A legnagyobb hullámvölgy vitathatatlanul az elhagyatottság. Aki Istentől elhagyatottnak érzi magát, annak magányára nincs orvosság, nincs vigasztaló biztatás. Ilyesfajta vigasztalhatatlan csüggedést látunk az apostolok arcán a mennybemenetel ikonján. Az ünnepi ikonon megszokott nyugalom helyett ezúttal csak zavart olvastunk ki az apostolok tekintetéből. Testtartásukból, gesztusaikból, tanácstalan kérdő tekintetükből. "Mi lesz most velünk?" _ Most egyszerre eltűnt az, akit legjobban szerettek, s aki egyedüli támasz volt számukra. Hogyan folytatódik most már az élet? Mi lesz most már ezekből a kincsekből, melyek átvételére 3 éven át együtt készültek? A tanácstalanság indokolt mindazoknál, akik egyszerre Istentől elhagyatottnak, árváknak érezték magukat s világukat. Mert az apostolok világa Jézus eltűntével egészen sivár lesz.

Alig lett vége a véres üldözésnek, alig kapott szabadságot a kereszténység 313-ban Konstantin császártól, máris belülről kezdte el gyengíteni az egyházat a Sátán. Eretnekség kezdett terjedni. Áriusz azt hirdette, hogy Jézus nem igazi Isten, hanem csak az Atya fogadott fia. Teremtmény, más mint az Isten, bár a teremtmények fölött áll. Ez a tanítás sok embert, köztük püspököket, papokat is megtévesztett, és széthúzás támadt az egyházban. A császár sem látott tisztán. Ezért igazhitű püspökök tanácsára összehívta a zsinatot, a püspökök tanácsát. 318 igazhitű püspök gyűlt össze, ítélte el Áriusz tanítását és fogalmazta meg az igaz hit alapjait, a ma is imádkozott hiszekegyet.

Jézus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére, ott kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben fölemelkedett és magukra hagyta őket. Mi lett volna a természetesebb magatartás? Jézus tanítványainak meg kellett volna ijedniük, kétségbe kellett volna esniük, csalódottan kellett volna hazamenniük! Hiszen Jézus elment tőlük! Ők mégis örömmel tértek vissza a városba!

Rövidesen diákok ezrei lépnek ki az iskolák kapuin és felsóhajtanak boldogan: leérettségiztem, készen vagyok! Ha egyetemista, boldogan sóhajt: diplomám van, készen vagyok. Aztán, ha szerencsések, akkor belépnek gyáraknak, a hivataloknak az ajtaján: állásom van! Majd családot alapítanak… aztán rohan az idő! Bekopogtat a halál ide is, oda is… „Érted jöttem!” – mondja! „Ó ne, még ne, még nem vagyok készen…!” De halasztás nincs! Létünk törvénye, hogy amikor eljön az idő, menni kell! De hová? Ma erre kapunk választ! Jézus szavaival: „Atyám házában sok hely van, megyek és helyet készítek nektek!” (Jn 14,1)

KT! A mai hosszú evangéliumi szakaszban a vakon született fiú történetét hallottuk. Ennek a vakon született koldusnak a Krisztusba vetett hite mellett szüksége volt a reményre is, hogy biztosan meggyógyul, miközben sárral megkent szemmel ment a Siloe tavához megmosdani. - A Tízparancsolat első parancsa az Istenben való hit mellett a reményt is megkívánja tőlünk. MI a remény? Bizakodás Istenben, hogy megadja mindazt, ami földi életünkhöz és örök üdvösségünkhöz szükséges. Ebből már látszik, hogy kétféle remény van: természetes és természetfeletti.

Amikor Jézus alakját a felhő eltakarta a tanítványok szeme elől, tudomásul kellett venniük, hogy testi szemmel többé nem láthatják Jézust. Azok a napok véget értek, amikor látható alakban élt közöttük! Ő mennybetért és most már minden az ő hatalma alá van rendelve. Az apostoloknak pedig az a feladat jutott, hogy Őt a népek megváltójaként tegyék ismertté.

Ma a „dicsőségben felemelkedett Urunkat” magasztaljuk. Ez a nap az ő diadalmenetének megünneplése. 1. Ennek magyarázatához az ókori szokást vegyük hasonlatnak. A római győztes hadvezérek diadalmenetet, katonai díszpompát tartottak. A hadvezér előtt vitték zsákmányt és a hadijelvényeket, és dobosok kikiáltották dicsőséges haditetteit. Végül ünnepélyes menetben átvonult a diadalkapu alatt. Jézusnak a földről az égbe való átköltözése diadalmenet! Elmúltak a megaláztatás napjai. A győzelmet ünnepli, mert győzött a bűn fölött és a halál fölött, és most visszamegy az örök dicsőségbe.

Ennek a történetnek az előzménye, hogy Jézus vitába keveredik a zsidó vezetőkkel. Ennek a vége, hogy meg akarják őt kövezni. Jézus erre eltűnik előlük, kimegy a templomból. Mi hogyan tennénk meg ezt? Alighanem a legbiztonságosabb úton, a lehető leggyorsabban mentenénk a bőrünket. Jézus nem így tesz. Nem a maga megmentésén jár az esze. Ezt mutatja, hogy észreveszi a bajba jutott embert, és őt menti meg.

Mekkora sötétségben élt egész életén át ez a vakon született, s milyen rendkívüli ajándékot kapott az Úrtól, hogy látóvá tette. Egyszerűen csak szólt neki: menj, mosakodjál meg Siloe tavában. Sok-sok ember is mekkora lelki sötétségben él, s a Messiásnak nincs nagyobb vágya, mint hogy megnyissa a mi lelki szemünket is, hogy tisztén lássuk a Célt: Isten országát, s a hozzá vezető utat. Mert nem csak a nap fénye, s nem is csak a neoncsövek, reflektorok világíthatják meg utunkat, hanem tekintetünkből, életünkből is fény áradhat, s ez a mi Urunk kívánsága, hogy fénnyé legyünk!