I 2015.3.10.
Egyházunk hagyománya, hogy húsvét napjaiban nem olvassa a
feltámadási történeteket. A szertartások énekei hordozzák az eseményt, de mi
közben másra is figyelünk. János evangéliumának eleje röviden és tömören
foglalja össze Jézus életének, szenvedésének és feltámadásának lényegét: Istent
soha nem látta senki, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő
nyilatkoztatta ki. Tehát Jézus életének, halálának és feltámadásának a lényege
az, hogy az ember megértse, hogy milyen az Isten. Hogy megmutassa, milyen az
a szeretet, amit Isten hordoz az ember irányába.
158
I 2015.3.10.
Szombat elmúltával, a hét első napján, kora reggel asszonyok indultak Jézus sírjához,
hogy megkenjék az ő holttestét. Ilyen egyszerű szavakkal írja le a feltámadási szertartás
evangéliuma a kenethozó asszonyok szándékát. Miközben az előkészületeket végezték tettük
végrehajtására, emberi tervük felett az éj sötétjében újra elhangzott Istennek sok száz évvel
azelőtt kimondott igaz és örökérvényű szava: "Az én gondolataim nem a ti gondolatitok és az
én útjaim nem a ti utaitok....amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabb az én
útjaim a ti utaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." - Ha röviden akarjuk
összefoglalni húsvét hajnalának a történetét, akkor annyit mondhatunk: az ember gondolatai,
terveit és megoldását magasan és mindenben felülmúlják Istennek a gondolatai, tervei és
megoldásai.
82
I 2015.3.10.
„Tündökölj, tündökölj, mennyei Jeruzsálem, örvendj mostan és vigadozz új Sion hegy”,
énekeljük ebben a boldog 40 napi időben, Jézus Jeruzsálemben való feltámadását ünnepelve.
A régi Jeruzsálemmel és Sion hegyével összehasonlítjuk az új Jeruzsálemet és Siont. Ez a
Jézus által alapított keresztény Egyház.
72
I 2015.3.10.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Valóban feltámadt, és
feltámadás azért van, mert az Atya szereti a Fiút, és nem engedi, hogy egyszülött
fia az enyészeté legyen. Az Atya küldte őt a világba, mert nem nézhette tovább,
hogy az általa boldogságra teremtett ember továbbra is csak a halál árnyékát, és
a belőle származó szomorúságot, illetve a halált létrehozó bűnt ismerje. Az
Atya célja nem kétséges, visszahozni az atyai háztól elszakadt embert eredeti
otthonába, hogy újra osztályrészünk legyen az öröm, amit ő a teremtéskor adott.
Hát örvendjetek!! Van jogotok, és van okotok!
60
I 2015.3.10.
„Mindenkor áldva az Istent, énekeljük az ő feltámadását…” Az év folyamán sokszor, de ezen az
ünnepi héten nagyon sokszor valljuk meg örömmel, hogy a feltámadt Jézus a mi Istenünk. Ezt
a hitünket erősíti a mai szent evangélium.
52
I 2015.3.10.
Élet és Halál. Ennek a két szónak a jelentésért érti, kell, hogy megértse a
keresztény ember ezen a gyászos szertartáson, Krisztus kereszthalálának a
napján.
A halál. Amiről az ember egy földi élet során sok tapasztalatot szerez.
Különösen sokat az, akinek a családját gyakran látogatja meg a „nagy rabló”.
Különösen sokat az, aki a nem várt, vagy emberileg nézve is korán érkező
halállal találja szembe magát. És csak egyetlen pillanat van mindannyiunk
életében, amikor rá kell döbbennünk arra, hogy valójában semmit sem tudunk
a halálról, még akkor sem, ha úgy éreztük, hogy gyakran találkoztunk vele. És
ez az egyetlen pillanat a saját halálunk órája, amikor az ember ott találja magát
az átmenet hídján. Azon a hídon, amely összeköti az élők és a halottak világát.
50
I 2015.3.10.
Elutasították, elítélték, kivégezték, de még mindig nem adta fel. 40 napig
feltámadott testében tanítványaival volt Krisztus. Nem kényszerítette a zsidókat,
de lehetővé tette nekik és mindenkinek, hogy ha akarják - megtalálják. Nem
kényszerít ma sem, egyetlen embert sem. Téged sem. De ha ma valaki keresi,
ebben a feltámadási ünnepben, az ma is megtalálhatja.
48
I 2015.3.10.
Köszönjük, Istenünk, hogy a Szentírás minden szava igaz. S köszönjük, hogy akik találkoztak
Jézussal már, a föltámadottal, egyszer nekünk is beszéltek erről, s így hallhattunk mi is róla.
Így kérünk most arra, feltámadott Jézus Krisztus, hogy személyesen, Lelked által légy itt
közöttünk, tégy önmagadról bizonyságot. Ha már hiszünk benned, erősítsd a mi hitünket. Ha
kételkedés van a szívünkben, simítsd el azt, és egyenesítsd ki, változtasd azt át hitté, élő
reménységgé, bizonyossággá.
43
I 2015.4.3.
Bev.: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13. 8) Ezt különösen
most kell hangsúlyoznunk, amikor olyan nagy változás történik, amihez csak a
megtestesülés hasonlítható, amikor Isten emberré lett. Annak – akkor – nem voltak külső
jelei, csak utólag döbbenünk rá erre a csodálatos tényre. Földi élete, szenvedése,
gyötrelmes halála után látni, tudni a dicsőséges feltámadást, - most kell alaposan
megfontolnunk az apostoli megállapítást: Jézus Krisztus ugyanaz! Ő a szenvedő, a porig
alázott, és Ő az, aki „legyőzte halálával a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”
I: Nem más testben kelt új életre, hanem testestől-lelkestől ugyanaz maradt. – Nincs
lélekvándorlás, nincs reinkarnáció! A sebek a megdicsőült testen is ott vannak: ugyanaz a
test, ugyanaz a személy!
33
I 2015.3.10.
40 napig húsvét után tanítványaival volt Krisztus.
Elítélték, de még mindig nem adta fel. Nem kényszerítette
zsidókat, de lehetővé tette, ha akarják megtalálják.
22