November 21-én azt az eseményt ünnepeljük, amelyet a bizánci hagyomány az Istenszülő templombavezetéseként ismer. Az ószövetség számos szentje, és néhányan az újszövetségben is bementek a jeruzsálemi templomba, de egyikőjük templomba menetelét sem ünnepeljük meg. Mi tehát az, ami különlegessé teszi a Mi Asszonyunk bemenetelét?

KKT! Az Istenszülő ezen ünnepén - mint számos más ünnepen is - az imént hallott történetet olvassuk fel templomainkban. Ezt a történetet nagyon sokan - legalábbis az idősebbek közül - már majdnem kívülről ismerjük, hiszen ez a szakasz fordul elő a leggyakrabban a nyilvánosan felolvasott evangéliumi történetek között. A keresztény ember a véletlenekben amúgy sem hisz, ezért azt gondolom, hogy nem véletlen az sem, hogy őseitek ezt az ünnepet, s annak evangéliumát választották ennek a falunak, ennek a közösségnek az ünnepe gyanánt.

A hagyomány és egy apokrif - nem hiteles - evangélium leírása szerint az idős Joachim és Anna fogadalmat tettek, hogy ha Isten gyermekkel ajándékozza meg őket, akkor az ő szolgálatára szentelik gyermeküket. A szentéletű házaspár be is váltotta ígéretét. Kisgyermeküket, Szűz Máriát három éves korában felvitték a jeruzsálemi templomba és átadták a főpapnak, hogy ott nevelkedjék. Ennek az eseménynek asz emlékét ünnepeljük ma, amikor az Istenszülő Szűz Mária templomba való bevezetésének ünnepét tartjuk. - a templom volt Mária számára az a környezet, amelyben felkészült nagy hívatására, hogy Istennek anyjává legyen. Fordítsuk mi is lelki szemeinket a templomra! Elmélkedjünk arról, hogyan tudunk tanúságot tenni a templomban!

Máriának ki szoktuk emelni tisztaságát. Hiszen Isten - hogy méltó hajlékot adjon Fiának - megőrizte a bűnnek minden szennyétől, sőt az áteredő bűntől is. Sokszor kihangsúlyozzuk anyaságát is: isteni Fiának és nekünk, Isten gyermekeinek is, szerető, óvó, vigyázó édesanyára volt és van szükségünk, hogy közbenjárását remélve bizalommal közeledhessünk Hozzá.

Andersen meséjéből idézem: Egy asszonytól szállást kér egy vándor. Reggelre kiderül, hogy ez a vándor nem más, mint a halál. Ugyanis mire megvirradt az asszonynak egyetlen gyermeke meghalt, a befogadott „vándor” rabolta el. Utána eredt és visszakövetelte gyermekét: így hálálod meg, hogy jó voltam hozzád? Akkor a halál egy tükröt tartott az asszony elé és ebben a tükörben megláthatta gyermekének jövőjét, milyen lett volna az, ha életben marad. Ezt látva az asszony megadóan beletörődött fia halálába. Ez bizony mese csak. Tetszetős és vigasztaló, de a valóságban nem így van!

Vessünk egy pillantást a családra! 1. Isten más szempontok szerint ítél, mint mi: Nemes, előkelő, gazdag? Nem ezt akarta: ő a Názáreti József családját választotta. Ács és nem király. Názáret és nem Jeruzsálem. Egyszerű ház és nem palota. Jézus nem ezekhez a dolgokhoz kötötte az üdvösséget!

Csak kevesen kerülnek olyan szerencsés helyzetbe, mint a zsidó gyerekek közül azok -köztük a kis Mária is - akik a templom árnyékában élhették le gyermekkori éveiket, és mint Istennek felajánlott szolgálattevők, Isten házának közeli szomszédságában, az Ő pártfogása alatt növekedhettek fel. - A gyermek Máriának ez megadatott. A mai napon szülei, Joachim és Anna, a templomba viszik a 3 éves kislányt, s ettől a naptól kezdve ott él a templom szolgálatára szánt gyermekek között.