Jn 10, 9-16: „Én vagyok a jó pásztor… Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen… Én vagyok az ajtó… Más juhaim is vannak… Ha megfigyeljük a kenyérszaporítás történetét, Jézus példát ad a vele való közös tevékenységre. Vedd észre a környezeted szükségét, vidd el a gondodat Jézushoz, és hallgass rá. Tedd, amit mond: telepítsd le népedet, oszd csoportokra, tőle vedd a mindennapi kenyeret, és úgy oszd szét, mint Isten ajándékát. Úgy, mint az apostolok tették az öt kenyeret és a két halat.

Mint az ismeretes a keresztény ember előtt, az egyházi esztendő szeptember 1-én kezdődik, így ebben a hónapban, augusztusban ér véget az az ünnepi sorozat, amely évről évre megeleveníti számunkra üdvösségünk történetét. Nem véletlen, hogy ebben a lezáró hónapban minden olyan nyugalmat árasztó és fényes. Az elmúlt egyházi esztendő során mindenről megemlékeztünk, ami Krisztusnak, mint az egyház alapítójának az életéből fontos az emberiségnek. Így a fogantatásról, a születésről, a bemutatásról, a keresztelkedésről, a szenvedésről, a megváltói halálról, a feltámadásról, és az Atya országába való visszatérésről. Ebben a hónapban már nem ezeket a földi eseményeket tesszük elmélkedő lelkünk szemei elé, hanem megpróbálunk a jövőbe tekinteni, mert ember csak akkor élhet boldogan ezen a világon, ha van előtte jövő, s csak akkor érzi fáradtságokkal terhelt életét érdemesnek és értelmesnek, ha ez a jövő megnyugvást, s ha lehet még nagyobb boldogságot ígér.

"Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem. Magyar nótát dalolt a dajka fölöttem. Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörű szép hazám." Ezek a verssorok jutnak ma eszembe kis iskolás koromból és elérzékenyülök még most is, megöregedten e sorokat hallva. Szent István királynak, Magyarország alapító szent királyának napján u.i. Lehetetlen, hogy egyben a hazaszeretet is meg nem mozduljon a keblünkben. Lehetetlen, hogy az alapítóról eszünkbe ne jusson az alapítás, a mesterről a mű. Lehetelten, hogy megfeledkezzünk ma Szent István országáról, a majd 1000 éves Magyarországról. Erről a földről, amelyre atyáink könnye és vére folyt. Erről. a népről, mely annyit szenvedett 1000 év alatt, s legtöbbször másokért is: tartotta a hátát osztrákért, németért, Európáért. Mint hős ontotta vérét, bár ezt neki soha senki sem hálálta meg, az egy Jó Istenen kívül.

A bambergi dóm szobrai között szerepel az a lovas szobor, amely a hagyomány szerint Szent István királyt ábrázolja. - A fiatal, koronás lovas tágra nyílt szemekkel, félig nyitva felejtett szájjal néz előre, energikus arcán is csodálkozás ömlik el. - E hagyomány szerint István fiatal korában a bambergi dóm előtt járva úgy megihletődött annak szépségétől, hogy egészen megfeledkezet magáról és elfelejtett leszállni lováról, s lóháton került be a dómba.

Budapesten, a Lánchíd budai hídfőjénél van egy szobor. Egy keménykötésű férfi alakja, a szobor talapzatán ez a felírás áll: 0 km. (Ma azt hiszem más megoldású szobor van ezen a helyen és a korábbi múzeumban van.) Ez a 0 km azt jelenti, hogy az ország minden főútvonalát ettől a helytől mérik és számozzák kilométereit. Ehhez kell mérni az országban minden távolságot. Szent István király, ilyen idő és távolság fölé hatalmasodó alakja a magyar történelemnek. E hazában számunkra ő a kezdet. Hozzá kell mérni minden történelmi távolságot. Ma őt ünnepeljük és dicsőítjük.

Jézus, amikor apostolait küldte a hithirdetés munkájára azt akarta, hogy az ő apostoli munkáját folytassák. Ezt a küldetést Szent István első királyunk is megértette és példájával ma nekünk is ezt a biztatást adja, hogy éljünk mi is a Jó Pásztor szellemében.

Szent István életének egy pár jellemző adata: 968-ban született, 997-ben örökölte atyjától, Gézától a fejedelemséget, 1001-ben koronázták meg Esztergomban, II. Szilveszter pápa és a bizánci császár által küldött koronával. 1038. augusztus 15-én meghalt. Hatvan évet élt csak, de amit alkotott, az maradandó, mert íme 1000 esztendő után is él a magyar és jelentős helyet foglal el a nemzetek között.

Nagy emberek tetteit mindig kíséri valami sejtelmesség, titokzatosság. Szent István alakját is ilyen sejtelmesség veszi körül. Keresztény volt és életét Isten törvényeinek rendelte alá. Teljesedett életében a bibliai kijelentés: „Az igazak fénye lobogva világít, a gonoszok lámpása kialszik!” (Péld) Szent István lobogó fénnyel világítja be hazánk több mint 1000 éves történetét.

Fáradtan, porosan, mégis könnyes szemmel és lelkesen érkezett meg ez a kis csapat most ide Máriapócsra, a szűz Anya kegyképe elé, hogy felajánlja zarándoklatát a magyar hazáért. Akkor, amikor pl. ma Debrecenben virágkarnevál van, és tízezrek tolongnak az utcákon azt is, jelzik ezzel, hogy az emberiség a földi élet örömeivel kíván eltelni. Hogy ezzel legyen csordultig a lelke, addig ezért a magyar hazáért ennyi férfi hozta meg ezt az áldozatot a környékről, sokan, pedig Kárpátaljáról, ami azt is jelenti, hogy ők jobban tudják és érzik, hogy mennyit jelent s milyen értéket képvisel magyarságunk a saját életünkben. Szent István király napja van!

Ma a kenyérről szeretnék beszélni. Két oka van ennek: az egyik, hogy régi hagyomány református gyülekezeteinkben, hogy az augusztus. 20.-hoz legközelebb eső vasárnapon hálát adunk Istennek az új kenyérért. A másik oka: akik bibliaolvasó vezérfonalunk szerint olvassák naponta a Szentírást, az elmúlt héten a János evangéliuma 6. részét olvastuk, amelyikben Jézus egy másik kenyérről tanított, aki Ő maga, s ilyen furcsákat mondott, mint amit most is hallottunk az igéből. Vajon hogyan kell helyesen értelmezni Jézusnak ezt a nehezen érthető tanítását?

KT! Milyen nehéz bezárt ajtók előtt állni! Ha elveszítjük a lakáskulcsot, vagy nincs a megbeszélt helyen, és talán még a rossz idő is sürgetne, hogy minél előbb bejussunk. Rossz egy bezárt üzlet előtt vagy egy hivatal ajtajában álldogálni, ahol fontos dogunkat kellene elintéznünk. Vagy ha valaki egy rozsdás vasládában kincset talál és nincs meg a kulcsa, milyen kellemetlen. Megoldódnának anyagi gondjaink, ha ki tudnánk nyitni. - A bezárt ajtók kellemetlenek, mert elvágják a megoldást.

L. Magasztaljuk gondosságát, amellyel nekünk hazát adott országalapító nagy királyunk. Ezt a földet, mely immár l000 éves magyar hon. Mely annyi viszontagságon ment át, s pusztította török, tatár, s egyéb csapatok, s melyre atyáink vére folyt, mégis Istenünk megőrizte nekünk, s gyermekeinknek, még ha töredékét is. S a Boldogságos Szűz, Magyarország Nagyasszonya és hazánk Patrónája.

Szent István királyt ünneplő t., magasztaljuk ma István királyunkat! 1.) Magasztaljuk gondosságáért. Amellyel nekünk hazát adott országalapító nagy királyunk. - Ezt a földet, amely immár 1000 esztendős magyar hon. Amely annyi viszontagságon ment át, s pusztította török, tatár, s egyéb csapatok, s melyre atyáink vére folyt, sok kíméletlen harcban, mégis Isten megőrizte ezt nekünk, s s gyermekeinknek a mai napig, még ha töredékében is. S mellettünk állt a Boldogságos Szűz, hazánk pátrónája, akinek segítségét szüntelenül kértük a századokon át. Márton Áron püspök véleménye szerint nem a katonák veszítették el Erdélyt és a többi országrészt, hanem a magyar anyák, illetve a román anyák nyerték el, akik egyszerűen több gyermeket szültek, és nagy többségbe kerültek sok területen.

„Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem. Magyar nótát dalolt a dajka felettem. Magyarul tanított imádkozni anyám, És szeretni téged, gyönyörű szép hazám.” Ezek a verssorok jutnak ma eszembe, kisiskolás koromból, és akaratlanul is könny szökik a szemembe. Szent István királynak, Magyarország alapító szent királyának napján ugyanis lehetetlen, hogy egyben a hazaszeretet is meg ne mozduljon a keblünkben. Lehetetlen, hogy megfeledkezzünk ma Szent István országáról, az ezer éves Magyarországról. Erről a földről, amelyre atyáink könnye és vére folyt. Erről a népről, amely annyit szenvedett ez alatt az 1000 év alatt, s legtöbbször másokért. Tartotta a hátát osztrákok, németek helyett, Európa helyett. Mint hős, ontotta vérét, bár ezt soha senki nem köszönte meg, az egy jó Istenen kívül, kinek áldását érezzük magunkon. - Sőt, amikor népe létszámában megkopott és más népek telepedtek az országba, Trianonnal hálálta meg Európa a hozott áldozatokat és olyasmi történt, ami egyetlen néppel sem a világon: az országnak csak a harmadrésze maradt meg, a többit szétosztották a nagyhatalmak.